Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesülete

Bemutatkozás

Mi a LEADER?

LEADER (francia betűszó: Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale) = Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért
Az Európai Közösség által 1991-ben elindított közösségi kezdeményezés gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldásával segíti elő a fenntartható fejlődést Európa vidéki területein. Az akkori tizenöt uniós tagállam célja az elszegényedő és elöregedő vidéki térségek további leszakadásának megállítása volt, és a lassan két évtizedes gyakorlat – az azóta csatlakozott további 12 országban is – igazolni látszik a program létjogosultságát.

A LEADER a helyi közigazgatás, a vállalkozók és civil szervezetek összefogására épít, közösségeik kezébe tényleges döntéshozatali jogkört ad. Földrajzilag összefüggő, 10 és 100 ezer közötti lakosságszámú településcsoportokat hoz létre az érintettek által kidolgozott térségfejlesztési stratégiák megvalósítására. Az addig egymás mellett élő és dolgozó szereplők egyenrangú partnerekké válnak, és közösen alakítják térségük jövőjét.

Az Európai Unió 500 milliós lakosságának több mint fele él vidéki területeken (10.000 főnél kevesebb lélekszámú, vagy 120 fő/km2-nél kisebb népsűrűségű településeken), ami a földrész összterületének 90%-át jelenti. Európa vidéki térségei azonban nagyon különbözőek: ez a felismerés biztosította a LEADER térnyerését, miszerint a fejlesztési stratégiák hatásosabbak és hatékonyabbak, ha helyi szinten az ottani szereplők határozzák meg, majd alkalmazzák azokat. A LEADER alapjait a tiszta, átlátható döntési folyamatban, az érintettek együttműködésében és a jó gyakorlatok átadásához szükséges infrastruktúra kialakításában találhatjuk meg.

A LEADER és a hagyományos vidékfejlesztési politika intézkedései között a különbség az, hogy az előbbi abban nyújt iránymutatást, „hogyan” lehet elérni a kívánt célt, nem pedig előírja, „mit” kell tenni. A helyi részvétel, a valódi összefogás és együttgondolkodás, ami máshol esetleg kiegészítő jelleggel jelenik meg, itt a működés fő sajátossága – ezért is nagyobb a program jelentősége annál, mint amit a forrásokból való részesedéséből következtethetnénk.


A LEADER hét alappillére

Hét fő jellemzővel lehet összefoglalni a LEADER megközelítést, amelyeket egy összefüggő eszközrendszerként kell értelmeznünk. Ezek pozitív kölcsönhatásban vannak egymással, mindegyik kiegészíti a másikat, ezáltal tartós hatást gyakorolva a vidéki térségek fejlődési dinamikájára és a helyi szereplők probléma-felismerési és -megoldási képességére.

1. Területalapú fejlesztés

A területalapuló megközelítés a kisebb, homogén, gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt összetartozó térségeket tekinti a vidékfejlesztés célterületének, amelyeket gyakran egy tőről fakadó hagyományok, helyi identitás, az összetartás szellemisége, illetve közös szükségletek és elvárások jellemeznek. Az itt született stratégia kidolgozása során könnyebb a helyi erősségek és gyengeségek, veszélyek és lehetőségek feltérképezése, a helyi adottságok felismerése és a fenntartható fejlődés szempontjából legfontosabb célok azonosítása.

2. Alulról építkező megközelítés

A LEADER leginkább egyedi jellemzője. A helyi szereplők részt vesznek a stratégiáról való döntésben és térségük elsődleges ügyeinek meghatározásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a lentről felfelé építkező megközelítést nem a nemzeti és/vagy regionális hatóságok által alkalmazott fentről lefelé történő megközelítés ellenpólusaként kell felfogni, inkább össze kell hangolni mindezeket, és együtt dolgozni, hogy hatékonyabb, átfogó eredményt lehessen elérni.

3. Háromoldalú partnerség: a vállalkozói-, civil- és közszféra

A „helyi fejlesztési társulás”, úgynevezett helyi akciócsoport (HACS) létrehozása és működtetése a LEADER-szemlélet eredeti és fontos jellemvonása. A HACS feladata, hogy felvázolja és megvalósítsa a helyi fejlesztési stratégiát, döntéseket hozva a források megtervezéséről, felhasználásáról és kezeléséről. Azért lehetnek eredményesek, mert összegyűjtik, egyesítik és ösztönzik az elérhető emberi erőforrásokat a közszférából, a magán-, a civil- és az önkéntes szférából; a kapcsolódási pontok felismerésével, közös projektek és több szektort érintő akciók révén összehozzák a helyi résztvevőket, így megvalósul a térségi szinergia és elérhető a gazdasági versenyképesség növeléséhez szükséges kritikus tömeg; folyamatos konzultáció segítségével elősegítik a kooperációra való nyitottság elterjedését, a különböző vidéki szereplők között párbeszédet, akiknek gyakran kevés tapasztalata van az együttműködésben; támogatják az alkalmazkodás folyamatát a mezőgazdasági ágazat változásaihoz (például minőségi termékek, élelmiszerláncok), a vidéki gazdaság sokrétű kihívásaihoz, a környezettudatos életmódhoz.k döntenek a helyi vidékfejlesztési stratégia fő irányairól, részletes tartalmáról, majd a támogatandó projektekről is. Tapasztalt és gyakorlott csapattagokkal, illetve a szükséges döntéshozatali hatáskörrel felruházva a HACS egy olyan szervezeti modellt képvisel, amely képes pozitívan befolyásolni a térségfejlesztés összetett folyamatait.

4. Innováció

Az innováció minél szélesebb értelmét véve jelentheti egy új termék, egy új folyamat, egy új szervezet vagy egy új piaci stratégia bevezetését, ami egyaránt érvényes a falusi és városi térségekre. Abból adódóan, hogy a vidéki térségeknek kis népsűrűségük és alacsonyabb színvonalú infrastruktúrájuk van, kevesebb a kapcsolatuk a kutatási és fejlesztési központokkal, nehezebb lehet számukra az innovatív megoldások fellelése és alkalmazása. Ezt segíti elő a térségek közötti tapasztalatcsere, a máshol működő jó gyakorlatok átvétele, valamint az információs és kommunikációs technológiák kiaknázása.

5. Integrált ágazatközi megközelítés

A LEADER nem egy ágazat fejlesztési programja: a helyi fejlesztési stratégiának több ágazatra ki kell terjednie, a tevékenységek számos formáját együtt kezelve. A helyi akciókat és projekteket tehát úgy kell összekapcsolni és koordinálni, mint egy összetartozó egészet. Az integráció mindemellett érinthet egyetlen ágazatban megvalósuló fejlesztéseket, de a környezeti kölcsönhatásokat, a különböző érintett gazdasági, társadalmi, kulturális szereplők és ágazatok közötti kapcsolatokat mindig célszerű figyelembe venni.

6. Hálózati működés

A hálózati működés magában foglalja az eredmények, tapasztalatok, eljárások és módszerek cseréjét az EU-n belüli, vidékfejlesztésben érintett LEADER akciócsoportok, vidéki térségek, közigazgatási és egyéb szervezetek között, függetlenül attól, hogy közvetlenül LEADER kedvezményezettek-e. A hálózati működés a jó gyakorlatok átadásának, az innováció elterjesztésének és az egymás iránti nyitottságra való építésnek az eszköze. Mivel kapcsolatot, működő összeköttetést alakít ki az emberek, a projektek és a vidéki térségek között, segíteni tud bizonyos vidéki régiók elszigeteltségének lebontásában.

7. Kooperáció

A kooperáció továbbmegy, mint a hálózati működés: feltételez egy helyi akciócsoportot, amely közös projektet vállal fel egy másik régió vagy tagállam LEADER-csoportjával, illetve egy hasonló megközelítést alkalmazó csoporttal az unión kívüli országokból. Lehetővé teszi számukra, hogy külső tapasztalatok és értékek bevonásával adjanak választ bizonyos problémáikra, vagy aknázzák ki előnyös adottságaikat. Egy példa: közös marketing-stratégia kidolgozása olyan térségekkel közösen, ahol hasonlóak a természeti adottságok, a jellegzetes termékek, vagy a turisztikai jelentőséggel bíró kulturális értékek.

A LEADER Helyi Akciócsoportunkhoz, a Hajdúk Vidékfejlesztési Egyesületének illetékességi területébe 7 település tartozik:

1. Hajdúböszörmény
2. Hajdúdorog
3. Hajdúnánás
4. Ebes
5. Hajdúszoboszló
6. Hajdúszovát
7. Nagyhegyes

Egyesületünk 2012. február 16-án alakult, célja az Alapszabály szerint:

•    A vidéki területeken történő változások támogatása a gazdálkodási tevékenységek nem mezőgazdasági tevékenységek felé történő diverzifikálása és a nem mezőgazdasági ágazatok fejlesztése, a foglalkoztatás elősegítése, az alapszolgáltatások javítása, beleértve az információs és kommunikációs technológiákhoz való helyi hozzáférést, és a vidéki területeket vonzóbbá tévő beruházások végrehajtása révén a gazdasági és társadalmi visszaesés és a vidék elnéptelenedése felé mutató tendenciák visszafordítása érdekében.
•    A vidéki gazdaságra vonatkozó egyéb, helyi kezdeményezésen alapuló intézkedések bevezetése.
•    A szélesebb értelmében vett vidéki gazdaságra és lakosságra irányuló intézkedések közötti területi koherencia és szinergia megerősítése a helyi stratégiákon keresztül.
Az Egyesület tevékenységi körében a III. és IV. Tengely tekintetében látja el feladatait. Az Egyesület a céljainak megvalósítása érdekében együttműködik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Irányító Hatóságával és illetékes szervezeti egységeivel, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes szervezeti egységeivel.

A Egyesületnek Munkaszervezete működik, mely Munkaszervezet az Egyesület ügyviteli, adminisztratív szervezete, az Egyesület tevékenységét segítő iroda, ami az Egyesület Elnökségének alárendelten végzi a tevékenységét. A Munkaszervezet munkáját az iroda vezetőjeként a Munkaszervezet-vezető irányítja.

Hajdú Vidékfejlesztési Egyesülete- 2023

GDPR

Elérhetőségeink

Bemutatkozás

Hajdúk VE régi oldal

Iroda címe

Hajdúböszörmény

Kassa u. 24.

4220